Januári konzultáció

Kedves Népfőiskolás Harcostársam!

Az Atilla Király Népfőiskola 2011/2012-es félévének ötödik konzultációjára 2012. január 14-én, 10 órától kerül sor, szokásos helyszínünkön, a Hazatérés templomában. Hagyományainkhoz híven ezúttal is komoly meglepetéseket tartogatunk minden kedves hallgatónk számára! Konzultációnkon a következő tárgyak és előadóik színesítik a programot:

Obrusánszky Borbála tovább folytatja a magyar őstörténet és rovásírás kincseinek átadását, Balogh Gábor pedig a kommunizmus bűnei és a nemzeti radikális mozgalmak történetéből tár fel újabb eltitkolt fejezeteket. Az alkalom legalább ennyire várt vendége pedig az intézmény megálmodója, Vona Gábor, aki többek között aktuális kérdésekben is ad számunkra eligazítást, s a lehető legtöbb feltett kérdésre válaszol! A neves előadóra tekintettel a népfőiskolai nap ezen órája nyílt, így 11 órától várjuk kedves hallgatónk ismerőseit, családtagjait is!

Ahogy eddig is, népfőiskolánk a magyar őstörténet, nemzeti irodalom, Szent Korona tana mellett, továbbra is pótolhatatlan információkkal szolgál jelenkorunk, a XXI. század, a globalizáció elleni harc tekintetében. A pontos kezdés lehetősége érdekében kérem harcostársainkat, hogy konzultációnkra megfelelő időben érkezzenek meg.

Szeretettel várjuk hallgatóinkat! 

Z. Kárpát Dániel
igazgató

Decemberi konzultáció

Kedves Népfőiskolás Harcostársunk !

Az Atilla Király Népfőiskola 2011/2012-es félévének negyedik konzultációjára, 2011. december 10-én, 10 órától kerül sor, szokásos helyszínünkön, a Hazatérés templomában. Hagyományainkhoz híven ezúttal is komoly meglepetéseket tartogatunk minden kedves hallgatónk számára!

Konzultációnkon a következő tárgyak és előadóik színesítik a programot:

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere az önfenntartó Magyarország útját, valamint a cigány-magyar együttélés lehetőségeit vázolja, Obrusánszky Borbála tovább folytatja a magyar őstörténet és rovásírás kincseinek átadását, Balogh Gábor pedig a kommunizmus bűnei és a nemzeti radikális mozgalmak történetéből tár fel újabb eltitkolt fejezeteket.

Ahogy eddig is, népfőiskolánk a magyar őstörténet, nemzeti irodalom, Szent Korona tana mellett, továbbra is pótolhatatlan információkkal szolgál jelenkorunk, a XXI. század, a globalizáció elleni harc tekintetében. A pontos kezdés lehetősége érdekében kérem kedves résztvevőinket, hogy konzultációnkra megfelelő időben érkezzenek meg.

Szeretettel várjuk hallgatóinkat.

Z. Kárpát Dániel
igazgató

Novemberi konzultáció

Kedves Népfőiskolás Harcostársam !

Az Atilla Király Népfőiskola 2011/2012-es félévének harmadik konzultációjára 2011. november 12-én, 10 órától kerül sor, szokásos helyszínünkön, a Hazatérés templomában. Hagyományainkhoz híven ezúttal is komoly meglepetéseket tartogatunk minden kedves hallgatónk számára! Konzultációnkon a következő tárgyak és előadóik színesítik a programot:

Obrusánszky Borbála tovább folytatja a magyar őstörténet és rovásírás kincseinek átadását, Balogh Gábor pedig a kommunizmus bűnei és a nemzeti radikális mozgalmak történetéből tár fel újabb eltitkolt fejezeteket. Az alkalom legalább ennyire várt vendége pedig Morvai Krisztina, aki a XXI. század tantárgyának óráját tartja meg! A neves előadóra tekintettel a népfőiskolai nap ezen órája nyílt, így 10 órától várjuk kedves hallgatónk ismerőseit, családtagjait is! 

Ahogy eddig is, népfőiskolánk a magyar őstörténet, nemzeti irodalom, Szent Korona tana mellett, továbbra is pótolhatatlan információkkal szolgál jelenkorunk, a XXI. század, a globalizáció elleni harc tekintetében. A pontos kezdés lehetősége érdekében kérem harcostársainkat, hogy konzultációnkra megfelelő időben érkezzenek meg.

Szeretettel várjuk hallgatóinkat! 

Z. Kárpát Dániel
igazgató

Rendhagyó történelemóra

Az Atilla Király Népfőiskola, mint a közoktatás hiányosságait pótolni hivatott intézmény, rendszeres oktatási napjai mellett egyre több olyan programot indít, melyre hallgatóin kívül a szélesebb nyilvánosságot is várja.

Ilyen lesz a hétvégén megrendezésre kerülő rendhagyó történelemóránk, amelyet ismét a Fiumei úti nemzeti sírkertben fogunk tartani

2011. október 15-én, 15 órai kezdettel.

Múlt idéző sétánkon "idegenvezetőnk" ezúttal id. Szalay Róbert tanár úr, '56-os szabadságharcos lesz, aki feltárja majd a történelemkönyvekből eddig kimaradt és elhallgatott titkokat.

Rendezvényünkre szeretettel várjuk hallgatóinkat és minden kedves nemzettestvérünket.

Z. Kárpát Dániel
igazgató

Oldalak