Novemberi konzultáció

Kedves Népfőiskolás Harcostársunk!

Az Atilla Király Népfőiskola 2012/2013-as tanévének harmadik konzultációjára (a november 10-i munkanap miatt) a megszokottól eltérően 2012. november 17-én, 10 órától kerül sor, szokásos helyszínünkön, a Hazatérés templomában.Hagyományainkhoz híven ezúttal is komoly meglepetéseket tartogatunk minden kedves hallgatónk számára!

Konzultációnkon a következő tárgyak és előadók színesítik a programot:

Balogh Gábor további részletekkel szolgál a módszerváltás elsikkasztóiról és eddigi rejtett összefüggéseiről.Radványi Béla folytatja a magyar középkor történelmi titkainak feltárását, a Szent Korona országa históriájának ismertetését.Végül, de nem utolsó sorban Morvai Krisztina tisztel meg bennünket jelenlétével, hogy feltárja az érpataki modell csodáit!

Ahogy eddig is, népfőiskolánk a magyar őstörténet, nemzeti irodalom, Szent Korona tana mellett, továbbra is pótolhatatlan információkkal szolgál jelenkorunk, a XXI. század, a globalizáció elleni harc tekintetében.A megfelelő oktatási színvonal és a fegyelem fenntartása érdekében kérem kedves résztvevőinket, hogy konzultációnkra pontosan érkezzenek meg!  Szeretettel várjuk hallgatóinkat

Z. Kárpát Dániel
igazgató

Októberi konzultáció

Kedves Népfőiskolás Harcostársunk !

Az Atilla Király Népfőiskola 2012/2013-as tanévének második konzultációjára, 2012. október 13-án, 10 órától kerül sor, szokásos helyszínünkön, a Hazatérés templomában. Hagyományainkhoz híven ezúttal is komoly meglepetéseket tartogatunk minden kedves hallgatónk számára!

Konzultációnkon a következő tárgyak és előadóik színesítik a programot:

Molnár V. József néprajzkutatóval az emberélet fordulói nyomán folytatjuk tavaly megkezdett közös utazásunkat a magyar néplélek rejtelmeibe, s a régi önfenntartó falu életébe.
Pénzügyi ismereteinket és az IMF, valamint a multinacionális szervezetek visszaéléseinek feltárását ezúttal Varga István közgazdász segítségével tekinthetjük át.
Ezt követően Balogh Gábor segít "neveket hallani", hiszen a módszerváltás történetéről, eddigi rejtett összefüggéseiről tár fel további részleteket!
Végül, de nem utolsó sorban Obrusánszky Borbála folytatja a magyar őstörténet és rovásírás kincseinek átadását.

Ahogy eddig is, népfőiskolánk a magyar őstörténet, nemzeti irodalom, Szent Korona tana mellett, továbbra is pótolhatatlan információkkal szolgál jelenkorunk, a XXI. század, a globalizáció elleni harc tekintetében. A megfelelő színvonal és a fegyelem fenntartása érdekében kérem kedves résztvevőinket, hogy konzultációnkra pontosan érkezzenek meg!

Szeretettel várjuk hallgatóinkat

Z. Kárpát Dániel
igazgató

2012/2013-as tanévnyitó

Kedves Népfőiskolás Harcostársunk!

Mint az intézmény igazgatója, büszkén jelzem, hogy az Atilla Király Népfőiskola nagyszabású átalakítása és megerősítése jórészt befejeződött, az ősz folyamán pedig hónapról hónapra mutatkoznak be új oktatóink, részletesen kidolgozott tantárgyaink és több évre szóló koncepciónk elemei.

Ezennel szeretettel meghívlak iskolánk központi, budapesti konzultációjára, mely ezen ünnepélyes évnyitó alkalom okán a megszokottól eltérő időpontban, szeptember 16-án 13 órakor kerül megrendezésre, szokásos helyszínünkön, a Szabadság tér 5. alatt található Hazatérés templomának altemplomában. Ez alkalommal a magyar őstörténet és a XXI. század oktatásán túl megkezdjük az alapvető pénzügyi ismeretek átadását, különös tekintettel a banki visszaélésekre (Forrai Richárd révén), a Magyar középkor történelmi titkainak feltárását (Radványi Béla révén, bizonyítva, hogy az őstörténet és 1848 között is volt „élet”), valamint a Módszerváltás történetét (Balogh Gábor által, az IMF-től a privatizációig). Az intézmény vezetői az oktatási napon részletes felvilágosítást adnak az AKN jövőbeni terveiről is.

Ne feledd, az Atilla Király Népfőiskola kötelékébe tartozni büszkeség, hiszen itt a hallgató nem csak oklevelet kaphat, hanem erőt és reményt is, a globális világ bajaira adható megoldásokkal együtt. Ezért számítok hát minden korábbi és új barátunk jelenlétére! Kérlek, ha rendelkezel már belépőkártyával, azt hozd magaddal erre az alkalomra is! Ha ismersz olyan embert, aki szívesen tartozna az Atilla Király Népfőiskola hallgatói közé, őt is várjuk szeretettel!

Kitartást kívánva az új tanévhez:

Z. Kárpát Dániel
igazgató

Oldalak