Képzési Tájékoztató
Atilla Király Népfőiskola
II. 2009/2010-es tanév I. félév
2009 szeptemberében immár második tanévét kezdi meg az Atilla Király Népfőiskola.
Célunk a nemzeti önismeret fejlesztése, a nemzettudat elmélyítése, a nemzeti eszmerendszer kibontakoztatása, amely csakis nemzetünk múltjának ismeretéből, a történelméből meríthető.
A múltból eredő egységes nemzettudat lesz az, amely kialakítja az együvé tartozást, az egymásra utaltságot is. Ez erőt ad és képessé tesz bennünket arra, hogy egymást és a hazánkat is megvédjük, vállalva a közös sorsot, amelyben hazánk létkérdéseit kell megoldanunk.
Nemzeti sorskérdéseit az a nép tudja megoldani, akinek egységes, átfogó nemzeti önismeretből táplálkozó nemzet- és közösségtudata van.
A fenti célok megvalósításához a következő témákkal szeretnénk hozzájárulni.
Következő év első félévében a következő tárgyakkal ismerkedhetnek meg a hallgatók:
1. ŐSTÖRTÉNET
Őstörténelmünk tárgyalását még egy kurzusban folytatni kívánjuk.
Ezen belül a következő témakörök kerülnek megbeszélésre.
Tárgyaljuk a szkíta, hun, avar, népeket, vallásunkat a nyugati kereszténység felvétele előtt,
a turanizmus létrejöttének okait.
2. A MAGYAR SZENT KORONA TÖRTÉNETE ÉS SPIRITUALITÁSA
Magyarország történelmét nem lehet megérteni a Szent Korona misztériuménak tanulmányozása nélkül, hiszen a Szent Korona eszme határozta meg a magyar politikai életet évszázadokon át.
Mi mindannyian, mai magyarok, itt Magyarországon, a Kárpát medence elcsatolt részeiben és a nagyvilágban élők egyaránt a Szent Korona tagjai vagyunk. Ennek tudata meg kellene, hogy határozza az életünket, önbizalmat, hitet és célt adhat életünknek, de többen közülünk nem tudják már, hogy mit jelent a Szent Korona tagjának lenni.
Nem tudják mi a Szent Korona tana és felfogni sem képesek már, hogy mit jelent a Szent Korona misztériumában élni. Tárgyunk a visszaúthoz nyújt segítséget.
3. A SZENT KORONA JOG- és BIRTOKRENDSZERE
A Szent Korona jog és birtokrendszere keretében a történeti alkotmány, Magyarország ősi alkotmánya kerül megtárgyalásra. A Szent Korona története a közjogi küzdelmeink története.
E tárgy keretén belül szeretnék rámutatni, hogy a magyar kultúrában kiemelkedő szerepe van a jogszerűség, igazságosság, alkotmányosság eszméjének.
A történeti alkotmány a nemzet életformája, s ez olyan életforma, amely sok évszázad alatt jött létre szerves alakulás útján, s ebből következnie kell annak a ténynek, hogy kifejezi a nemzet jellegzetességeit, nemzeti sajátosságait.
A történeti alkotmány a magyar jelleg hordozója, kifejezője is egyben, mert álláspontunk szerint a nemzethez tartozás több mint állampolgárság vagy szülőhely vagy anyanyelvi közösség .Több annál, mert lelki közösséget, meggyőződést, erkölcsi kapocs meglétét fejezi ki.
4. ÉLETMÓD-ÉLETVITEL
Negyedik tárgyunk életmód - életvitel címet viseli, amelyet szintén két félévre terveztünk.
E tárgyunk is kapcsolódik a Szent Korona eszményhez, annak társadalmi ősképéhez, mely példa arra, hogy bizonyos formulák, közösségi magatartásmódok, hatalomgyakorlási alapszabályok és elvek a nyilvánvalóság erejével, a történelmi múlt ismeretlen mélységeibe visszanyúlóan határozhatják meg egy közösség gondolkodásmódját.
Támogatjuk és erősítjük e tárgy keretében a két nem életkori szerepeihez méltó magatartásmódokat.
5. A XXI. SZÁZAD
E félévben a médiumok manipulatív eszköztárát vizsgáljuk.
Mára negyedik hatalmi ággá nőtte ki magát a sajtó és egyéb elektronikus médium, mely a sajtószabadságra való hivatkozással irányítja a közéletet. Elszabadult kormányos nélküli hajóként tör-zúz a társadalom különféle színterein.
Az ellenük való küzdelemhez és az igazi nyilvánosság vállalásához kapunk segítséget.
Reméljük, hogy a vázolt témáink megnyerik a tetszésüket, és lelkesedve folytatják tanulást, illetve új hallgatók is jelentkeznek a népfőiskolára.
A népfőiskolára való jelentkezés feltételei változatlanok.
A szeptembertől – januárig tartó foglalkozásokat havi 1 alkalommal tartjuk.
A budapestiek és a Pest megyeiek részére: minden hónap második szombatján,
a kihelyezett tagozatokon: minden hónap harmadik szombatján lesznek konzultációk. Kezdés időpontja: délelőtt 10 óra
Vörös Jolanda
igazgató